Nyáron talán a legnehezebb a tudatos táplálkozásra figyelni, hiszen a nyaralás, a kerti partik vagy éppen a kisebb baráti összejövetelek ritkán kezdőnek úgy, hogy készítsünk együtt egy finom salátát.
Dániel Petra dietetikusunk ezúttal a nassolást járja körbe, és ahogy megszokhattátok az általános iránymutatás mellé most is készült receptekkel is.
Mi a helyzet a nyári nasikkal? Mit tekinthetünk jó alternatívának?
Direkt nem az „egészséges” szót használtam, hiszen nagyon félrevezető lehet az „egészséges” jelentés a nasik, nassolás kontextusában. Nassolás során általában üres kalóriákat viszünk be szervezetünkbe, melyek nem tekinthetőek „rendes” (tápanyaggal teli) étkezésnek és mellyel hosszú távon többletenergiabevitelt idézünk elő, ami hozzájárul a túlsúlyhoz, később pedig elhízást okoz. Ezt a fajta rossz táplálkozási szokást érdemes kigyomlálni a mindennapi rutinunk közül, hiszen a túlsúlyon túl sok esetben szénhidrát-anyagcserezavart és más szív-érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét növelheti.
A korszerű, egészséges táplálkozási ajánlások a heti két alkalommal történő nassolást engedélyezik, de persze azzal sincsen semmi baj, ha valaki egyáltalán nem nassol. A nassolás és a rendszeres, tudatos táplálkozás között azt gondolom, hajszálnyi a különbség, hiszen minden nyersanyag, például egy szelet párizsi vagy egy szelet sajt is lehet nasi, ha csak a hűtő előtt ácsorogva, unalomból fogyasztjuk. De ugyan ebbe a kategóriába sorolható a tévé előtt elrágcsált egy zacskó mogyoró, a többi olajosmag és ezekből készülő édességek is. Ugyanakkor, ha jól időzítjük ezen nyersanyagok fogyasztását, valamint kis- és közepes mennyiséget fogyasztunk, akkor abszolút a táplálkozási ajánlásnak megfelelően tudunk étkezni.
Hogyan tudunk ezen javítani?
Tervezzük meg az étkezéseinket és tartsuk magunkat a napi ötszöri étkezésekhez. Amennyiben sikerül tartani az ütemet és 3-4 óránként étkezünk, el tudjuk kerülni a farkaséhséget és tudatosan fogjuk megválasztani az ételeinket és azok összetételét. Ráadásul mennyiség tekintetében is tudatosabban fogjuk kimérni az adagokat, ezáltal megelőzhetjük a túlzott fogyasztást, és az ennek kapcsán létrejövő többlet energiabevitelt és hízást.
Korábbi posztomban már írtam az alacsony energiatartalmú édesség alternatívákról, most igazi frissítő nyári finomságokat mutatok.
Sütés nélküli, erdeigyümölcsös minitorta
keksz, édes, teljes kiőrlésű | 100g |
félzsíros laktózmentes tehéntúró | 80g |
málna | 75g |
eper | 75g |
piros ribizli | 50g |
fekete áfonya | 50g |
mascarpone | 50g |
vaj | 25g |
citromhéj | 20g |
zselatin | 15g |
vaníliáscukor | 10g |
Elkészítés:
Törjük apróra a kekszet, majd keverjük hozzá a vajat és terítsük a tortaformánk aljára. Ameddig elkészül a krém, helyezzük 1 órára a hűtőbe, hogy összeálljon a tortaalap. Keverjük össze a túrót a mascarponéval, ízesítsük vaníliás cukorral, citromhéjjal, majd öntsük rá a krémet a tortaalapra. Ismét tegyük vissza a hűtőbe. Majd készítsük el a gyümölcsös zselatin réteget, végezetül pedig díszítsük a megmaradt gyümölcsökkel.
#ARNICATIPP: Nassolás közben is maradj tudatos, ha mégis megtörtént a baj, van megoldás.
Barackos túrópuding szelet (egy kisebb tepsinyi)
A tésztához:
búzaliszt | 50g |
barnacukor | 15g |
sütőmargarin | 25g |
félzsíros tehéntúró | 45g |
sütőpor | 5g |
tojás | 1 közepes darab |
A krémhez:
tehéntej | 120ml |
tejföl, 12%-os | 100g |
vaníliás pudingpor | 25g |
zselatin | 10g |
napraforgóolaj | 10ml |
cukor | 10g |
vaníliás cukor | 10g |
Díszítésként:
őszibarack | 350g |
Elkészítés:
Gyúrjuk össze a tésztát, majd helyezzük a tepsibe. A krémet keverjük ki, majd botmixerrel keverjük csomómentesre, a tejet utoljára adjuk hozzá, és fokozatosan adagoljuk. A krémet végül öntsük a tésztára.
40 percig 175°- on süssük meg, majd tűpróbával ellenőrizzük. Ha kész van, vegyük ki a sütőből, várjuk meg míg kihűl, majd tegyük be a hűtőbe. Zselatinból készíthetünk még egy réteget a tetejére, valamint szinte megint csak bármilyen gyümölccsel fogyasztható. Jelen receptben őszibarackot használtam.
#ARNICATIPP: Ha a táplálkozásod tervezéséhez segítségre lenne szükséged, regisztrálj ingyenesen 1500 kcal-ás étrendünkért!
Jöhet még egy hűsítő recept?
Ha valami frissítőre vágynál, jó szívvel ajánlom ezt az ananászos finomságot. Energiabevitel szempontjából kedvezőbb, mint a legtöbb jégkrém, továbbá könnyen elkészíthető, gyors, valamint jó alternatíva lehet laktózmentes és vegán étrendet követőknek is.
Ananászos- kókuszos fagylalt
ananász | 200g |
banán | 80g |
kókuszital | 50g |
vaníliarúd | 10g |
Elkészítés:
Tisztítsuk meg és szeljük fel az ananászt és a banánt, majd botmixerrel pürésítsük. Keverjük hozzá a kókusz italt vagy krémet. Én jelen receptemben az italt használtam. Adjuk hozzá a vanília velőt. Ha egy kis pikáns ízt szeretnénk belevarázsolni, adjunk hozzá egy kis mentát is. Válasszunk vicces formákat, majd tegyük be a fagyasztóba.
Ha edzéstervre van szükséged, vagy szintet lépnél, regisztrálj most szakértői edzéstervünkért vagy olvasd el dietetikusunk egészséges receptjavaslatait.
Ne feledd Facebook és Instagram közösségünket: az Arnica SPORT naponta frissülő tartalommal vár! #Arnica #SPORT