Az állatvilágban a négy évszakkal együtt jár a téli álom, aminek elsősorban nem a hideg az oka, hanem a táplálék szűkössége.
Ezért mielőtt mozdulatlanságba dermed a test, az állatok addig esznek, amíg csak hozzáférnek az ennivalóhoz. Mi emberek hasonlóan működünk, a mi szervezetünk is felkészül a téli álomra.
A természetes világosság folyamatos csökkenése miatt szervezetünk egyensúlya megbomlik. A középagyban elhelyezkedő tobozmirigy által termelt melatonin nevű hormon szintje télen – azaz fényhiány hatására – megemelkedik és ettől érezzük magunkat folyton fáradtnak és levertnek. Ez a hormon felelős az ébrenlét és alvás ciklusának összhangjáért, a „biológiai óránkért”, amely télen szinte teljesen felborul. A fényhiány másik hatása, hogy az agy egyik fontos ingerületközvetítője, a szerotonin gyorsabban lebomlik. A „boldogsághormonról” még nem tudunk mindent, de azt igen, hogy ő felelős többek között a kedélyállapotunkért, illetve a figyelemért, a fény és a színek hiánya pedig borongós kedélyünkért. Ezt téli vagy szezonális depressziónak is hívjuk, ami sokat enyhül vagy el is múlik, amint kisüt újra a nap. Ha nem bírjuk kivárni az enyhülést, akkor lehetséges, hogy magnézium hiány lép fel, amely lelki problémákat, izomfájdalmakat, és gyulladásokat okozhat. Ezért fontos, hogy magnéziumot szedjünk, és töltsük fel a szervezetünk télen felélt tartalékait.
A téli depresszió oka egy másik elmélet szerint az, hogy a levegőben megnő a pozitív ionok száma. A környezetünkben használt elektromos berendezések, klíma, – és fütőberendezések, mobiltelefonok, rádió, számítógép, nagymennyiségű pozitív iont (kationt) bocsájtanak ki, amely a levegő útján befolyásolja fizikai és érzelmi állapotunkat.
A negatív ionok (anionok) úgynevezett „jó ionok” vagy „boldog ionok”, ezek nagymértékben befolyásolják hangulatunkat, libidónkat és általános közérzetünket. Tapasztalatok szerint, ha egy zár térben a negatív ionok koncentrációja lecsökken, az ott lévők fejfájásra, szédülésre, hányingerre, ingerlékenységre panaszkodnak. Ezért negatív ionokra vágyunk, amelyek javítják alvásunkat, felgyógyulásunkat és minden más érintett terület is. Amikor a víz leesik a zuhanyzóban, negatív ionokat képez. Ezért ezek nagy mennyiségben fordulnak elő vízesések és óceánok környékén. Ha nem tudunk ilyen helyre elmenni, egyszerű sólámpával telíthetjük a szoba levegőjét anionokkal.
A kinti hideg is oka a csökkenő aktivitásnak: csakúgy, mint az állatok, mi, emberek is optimalizálni szeretnénk az energiafelhasználásunkat: eszünk ágában sincs mozogni, sportolni. Így persze a mozgás által termelt természetes boldogsághormont – az endorfint -valamint a hőt is nélkülözzük. A kilók pedig észrevétlenül kúsznak fel, hiszen bármikor hozzáférünk az ételhez, az őseinktől hozott késztetés pedig hajlamos minket evőgéppé változtatni.
Hogyan éljük túl ezeket a napokat? Íme 5 tipp, hogy ragyogóbbá tedd a napjaidat.
– Több fényt! Azaz pótoljuk a kieső nappali fényt több világítással. Gyertya, lámpák, a mesterséges napfény, akár a szolárium ésszerű használata is felvidíthat.
– Kevesebb kalóriát! A kiegyensúlyozott, tudatos táplálkozás is növelheti jókedvünket. A nehéz, szénhidrátban és zsírban dús ételek az emésztéshez sok energiát követelnek, s ebből ilyenkor kevés van. Együk magunkat boldogra, de ne degeszre! A zöldség és a gyümölcs, az olajos magvak, a zab, a fehérjék energiát adnak és segítenek a melatonin és a szerotonin termelésében is. Az előbbi az alvás-ébrenlét arányának beállításában segít, utóbbi pedig a kisimult lelkünkért felel.
– Fuss! A futás a szabadban jót tesz, hogy az endorfint se kelljen nélkülöznünk. Ne féljünk az izomláztól sem, előzzük meg természetes módon és használjuk már a mozgás előtt az Arnigélt. Ha eddig még nem tetted, csak tervezted, akkor így kezdj el futni! Ha nem szeretnél futni, töltődj fel egy téli erdei túra során, de ezekre mindenképpen figyelj!
– Kényeztessük magunkat! Habfürdő, gyógyfürdő, forró tea vagy forralt bor lélekmelengető fűszerekkel, mind segítik a testi-lelki egyensúly helyreállítását.
– Örüljünk a hóesésnek! Reggel a friss hóból gyúrt hógolyó az arcbőrt fiatalabbá és üdébbé varázsolja. A hó angyal készítést se hanyagoljuk el, ha havat találunk!
Ha megértjük, hogy a téli viselkedésünk valójában egy természetes állapot, és persze tudjuk, hogy mindez felülírható a fentiek követésével, akkor képesek leszünk a tél minden örömét kiélvezni!
Ha edzéstervre van szükséged, vagy szintet lépnél, regisztrálj most szakértői edzéstervünkért vagy olvasd el dietetikusunk egészséges receptjavaslatait.
Ne feledd Facebook és Instagram közösségünket: az Arnica SPORT naponta frissülő tartalommal vár! #Arnica #SPORT