Sétáld le a kilókat! Készen állsz egy kihívásra? #arnicawalking

Még ezeken a napokon is fontos, hogy ne kényelmesedjünk el, és próbáljunk minél többet mozogni.

Ehhez nem is kell nagy erőfeszítéseket tennünk, ugyanis a mindennapos séta is csodákra képes. Korábban már írtunk a séta, illetve gyaloglás szervezetünkre tett jótékony hatásáról. Egy izgalmas kihívás keretében most újabb lépés(ek)re inspirálunk téged!

Nem muszáj nagy erőfeszítés a jó alakért!

Nemrég megjelent bejegyzésünkben 5 olyan mozgásformát javasoltunk, melyek segítségével könnyebben leadhatod azt a pár kilót, ami az ünnepek alatt esetleg felment rád. Nem muszáj minden nap a konditeremben edzened és „szenvedned”, hogy azt a néhány kilót ledobd magadról. Sokszor leginkább a lustaság a legfőbb gátló tényező, és legkevésbé sem az időhiány. Ha belegondolunk abba, hogy akár csak 1 megállóra is felszállunk a buszra vagy a közeli boltba is kocsival megyünk, akkor rögtön rájövünk, hogy valóban sokszor a kényelem a legfontosabb szempont, holott kis odafigyeléssel a hétköznapok során is tehetünk azért, hogy jobb formába lendüljünk.

Séta a csodaszer?

Az egészség megőrzése céljából ugyanakkor természetesen fontos az állandó mozgás, és a séta egy igazán jól a mindennapokba illeszthető mozgásforma. Rengeteg előnye van, számos új kutatás bizonyította, hogy ha naponta legalább 15-30 perc sétát be tudunk iktatni a napunkba, annak igen pozitív élettani hatásai vannak. A sétálás serkenti a vérkeringést, ezáltal jótékonyan hat a szív és érrendszeri betegségek megelőzésében, a vérnyomás normalizálásában, növeli az agy vérellátását, így a szem egészségének fenntartásában is segíti. Csökkenti a koleszterinszintet, a szervezet inzulin-érzékenységét javítva segít a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának megelőzésében. Ami a fogyás szempontjából fontos lehet: napi legalább félóra séta javítja az emésztést és serkenti a bélmozgást, ami például a székrekedés kezelésében lehet fontos. A testsúly csökkentéséhez és az izmok erősítéséhez is hozzájárulhat a napi rendszerességű séta. Különösen jól edzi a testtartásunkért felelős, úgynevezett tónusos izmokat. Akik rendszeresen szenvednek hátfájás miatt, érdemes beiktatniuk naponta legalább fél órányi sétát. Ez a mozgásforma a gerinc környéki tartóizmok vérellátottságát is növeli és enyhítheti a hátban jelentkező fájdalmakat, valamint csökkenti az ülő életmód gerincre gyakorolt káros hatásait.

100 000 lépés az egészségért és hogy jó formába kerülj!

Legújabb kihívásunkban most arra inspirálunk, hogy minél többet sétálj, ami nem csak egészséges, mint olvashattad, de könnyű rászokni, amivel sokat tehetsz egészségedért. És hogy egy kicsit jobban motiváljunk, a megtett kilóméterekkel most nyerhetsz is! Hogyan működik a játék? Nagyon egyszerű! Nincs más dolgod, csak tegyél meg a játék időtartama alatt összesen 100 000 lépést, és bizonyítsd be magadnak és mindenki másnak is, hogy képes vagy a napi mozgásra!

Hogy működik a kihívás? Az alábbiak szerint minden nap sétálj egy kicsit, és ha összejön a 100 000 lépés, akkor részt vehetsz a nyereményjátékban! Azok közt akik megtették a százezer lépést egy Arnica SPORT ajándékcsomagot (1 db Arnigel, 1 havi Magnesium 300+,1 db Arnica SPORT hátizsák) sorsolunk ki!

Az ütemterv

Kis segítségként az alábbi ütemtervvel könnyen meglehet a százezer lépés.

1.nap 6000 lépés
2.nap 7000 lépés
3. nap 8000 lépés
4. nap 9000 lépés
5. nap 10000 lépés
6. nap 12000 lépés
7. nap 12000 lépés
8. nap 12000 lépés
9. nap 12000 lépés
10. nap 12000 lépés

Ha teljesítetted a feladatot, 2019. február 14. 12:00 és 2019 március 7. 11:59 között tölts fel az Arnica SPORT Facebook nyereményjáték poszt alá egy screenshotot (képernyőmentést) a lépésszámláló appodról, hogy elérted a 100 000 lépést. A cél a 100.000 lépés elérése a játék időtartama alatt. Ha nincsen ilyen lépésszámláló alkalmazásod, akkor ebben az összefoglalóban biztos megtalálod a neked valót! Ha egyik nap nem sikerül teljesítened a kitűzött célt, hétvégén még behozhatod!

Néhány tipp, hogy hogyan sétálhatsz többet, könnyedén!

Oké, a feladat adott, de nem tudod merrefelé fogsz ennyit sétálni? Milyen egyéb kis trükkök lehetnek? Szállj le 1 megállóval hamarabb a buszról vagy metróról munkába menet, vagy ha éppen hazafelé tartasz. Néha napján hagyd otthon a kocsit, ha kimozdulsz otthonról. Ne használj liftet, tedd meg az a pár emeletet gyalog. Ha közelre mész, válaszd minél többször a sétálást. Tedd színesebbé a mindennapi utazásaidat, próbálj törekedni a változatosságra: váltogasd a terepviszonyokat, néha iktass be egy-két hegymenetet. Válassz különböző útvonalakat a munkába jutáshoz. Néha kerülőkön, hosszabb távokon közelítsd meg a célod. Séta előtt és után pedig használd a hegyi árnikából készült Arnigelt!

A tél is számtalan izgalmas programot tartogat, melyek során könnyedén meglehet a napi lépésszám, egy kellemes kirándulás során bármikor behozhatjuk a héten elmaradt lépéseket! Hazánk tele van gyönyörű helyekkel, ahová ellátogathatsz a pároddal vagy a családdal, és gyönyörű tájak bebarangolásával teheted élménytelivé a sétálást, és a napi lépésszám szinte észrevétlenül meglesz! A Duna–Ipoly Nemzeti Park területén található Nagy-Hideg-hegy a Börzsöny harmadik legmagasabb hegycsúcsa, mely télen is népszerű kirándulóhely. A Velencei-tó környékén tett frissítő séta garantáltan feltölt, sőt ha kedvez az időjárás, akkor a korcsolya szerelmesei kipróbálhatják a tó természetes jégpályáját is. A Kékestetőn a túrázóké a főszerep! A kékestetői adótorony az év minden napján látogatható, ráadásul tetejéről csodaszép kilátás nyílik a téli tájra. A Zemplén Magas-hegy igazi téli csodaország! Aki túrázni szeretne, annak különleges élményben lehet része, hiszen a hegyen található kilátókból gyönyörű kilátás nyílik Sátoraljaújhelyre, Hegyaljára és a Bodrogközre is. Lillafüreden a Hámori-tó és a mellette található Palotaszálló, a függőkert vagy a jéggé dermedt lillafüredi vízesés is gyönyörű látványt nyújt. A Vértes-hegység északnyugati csücskében, Tatabányától 17 km-re fekvő Várgesztes tökéletes hely az olyan túrázóknak, akik könnyed téli sétára vágynak.

Reméljük segíthetünk abban, hogy jó formába kerülj!

Hirdetés
Hirdetés

Ha edzéstervre van szükséged, vagy szintet lépnél, regisztrálj most szakértői edzéstervünkért vagy olvasd el dietetikusunk egészséges receptjavaslatait.

Ne feledd Facebook és Instagram közösségünket: az Arnica SPORT naponta frissülő tartalommal vár! #Arnica #SPORT

Köszönjük, hogy velünk játszottál a kihívásban!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. XX-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy ilyen sokan játszottatok velünk!

Gratulálunk a nyerteseknek:
Sas Alexandra
Molnár Leila
Berecz Diána

Kérjük, vegyétek fel velünk a kapcsolatot a nyeremenyjatek@dreamproduction.hu e-mail címen.

Kövesd oldalunkat a Facebookon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Gratulálunk!

Gratulálunk! Az Arnica SPORT “Egészség mindenkinek!” nyereményjátékának nyertese ??, akivel csapatunk e-mailben felveszi a kapcsolatot.

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy velünk játszottál!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. június 12-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy feliratkoztál hírlevelünkre!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktivált feliratkozásod.
Így a következő hírlevelünket már Te is olvashatod!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

Köszönjük, hogy elküldted leveledet!

Hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési Tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás