Vigyázz, kész, kar!

Neducza Judit
személyi edző

Lassan a szekrény mélyére pakoljuk a nagy pulcsikat, és helyettük előkerülnek a spagetti pántos ruhák, a rövid ujjú pólók, topok. Készülj fel velünk, és mutasd meg bátran a formás vállad és karod! Neducza Judit aerobik és személyi edző most ehhez készült néhány hasznos gyakorlattal.

A váll edzése

Véleményem szerint a váll és a kar izomzata. az egyik leglátványosabb része a testünknek.

Mielőtt belevágnánk a gyakorlatokba, kezdjük az ismereteink bővítését először is egy kis anatómiával. A vállöv izmainak legismertebb része a deltaizom a (musculus deltoideus), amely az egész vállat köpenyszerűen borítja be. Három jól ismert tagolódásának eredése a kulcscsonton, a vállcsúcson, a lapockatövisen történik. Ezeket elülső, középső és hátsó résznek nevezzük, tapadásuk pedig a karcsont külső felén van. Ezért tudjuk mozgatni a karunkat. A deltaizom középső része emeli meg a kart oldalsó középtartásba. A delta elülső és hátsó izom pedig mozgatja előre és hátra, valamint forgatja a kart befelé és kifelé. Természetesen még más izmok is segítenek a mozdulatok végrehajtásában, de most csak a legismertebbeket emeltem ki.

Úgy tapasztalom, hogy a többség szívesen edz felsőtestre, és így vagyok ezzel én is. Egyrészt azért, mert a gömbölyű váll igazán szép, másrészt pedig, ha széles a vállad, akkor a csípőd is keskenyebbnek tűnik. Ha eddig esetleg nem szerettél felsőtestre edzeni, akkor itt van néhány érv, amivel remélem, meggyőzlek: hiába edzel farizomra, és lesz a combod is vékonyabb, ha a vállad keskeny, csapott. Szépen kidolgozott alsó test, szépen kidolgozott felsőtesttel van igazán harmóniában.

De mielőtt megosztom veletek a gyakorlatokat, és elkezditek az edzésetekbe beépíteni, mindenképpen fontos megemlítenem, hogy a bemelegítést soha ne felejtsd el!

#ARNICATIPP: Bemelegítéshez és nyújtáshoz használj Arnigelt!

Csinálj először leengedett karral vállkörzéseket, majd karkörzéseket, és még az iskolából jól bevált kaszálással, oldalsó karemelésekkel, könyökhúzással jól melegíts be! A váll izmai nagyon sérülékeny izmok. Figyelj arra, ha a gyakorlatok végzése közben kattog az ízületed. Először vizsgáld meg, hogyha egy kicsit magasabbra emeled a karod és úgy dolgozol, a kattogás megmarad vagy múlik? A kattogás oka lehet az is, hogy túl nehéz a súly, vagy nem megfelelő szögben tartod a testrészed. Ha ezeket mind kipróbáltad, és a kattogás a munkavégzés közben nem múlik, akkor javasolom, hogy menj el először masszőrhöz, az erősítést vedd vissza, és sokat nyújtsd az izmaidat. Így helyére kerül az ízület, és visszaáll az izmok megfelelő helyzetéből adódó rugalmasság. Ha ez megvan, akkor kezdd el csak súlyzóval terhelni az izomzatodat. Nem győzöm hangsúlyozni: óvatosan, mert a váll egy nagyon sérülékeny ízület.

A vállöv izmait sajnos egyszerre nem tudod edzeni. Ahhoz hogy szép formás, gömbölyű, definiált izomzatod legyen, külön-külön mindegyiknek az edzésére szükség van. Erre a videókban fogok mutatni feladatot. Mivel nehezen erősíthető, elengedhetetlen a forma eléréséhez a mell és hátizmok edzése is. Tehát az edzés során javasolt – főleg, ha kezdő vagy – az egész testet megmozgató gyakorlatokat végezned. Ezek sokkal hatásosabbak. Nagyon ajánlom a plank gyakorlatot alkartámasszal, (egy korábbi videóban, ezt már bemutattam), mert a váll izmai a gyakorlat statikussága miatt jól erősíthetők.

A kar edzése

Most is egy kis anatómiával kezdünk. Lássuk először a karhajlító izmot, hétköznapi nevén a bicepszet, avagy a kétfejű karizmot ( musculus biceps brachii). A lapocka hollócsőr nyúlványán és a vállízületi árok felett, annak is az elülső felén ered, valamint az alkar orsó csontján tapad. Ennek a beidegzéséből tudjuk kezünket a fülünkhöz emelni, leengedni, és ennek az izomnak a mozgatásával tudjuk alkarunkat kifelé, illetve törzsünk felé mozgatni. Amint a neve is mutatja, ez egy kétfejű izom, két külön fejjel ered, és a könyökízület közelében közös tapadási pontban rögzül.

A felkarizmok másik legismertebb izma a karfeszítő izom, hétköznapi nevén a tricepsz (musculus triceps brachii), háromfejű izom, amelynek részei a hosszú és középső (vagy belső) fej, illetve oldalsó (vagy külső) fej. A hosszú fej a lapockáról a külső és belső fej a felkarcsont hátsó felszínén ered. A tricepsznek két eredési helye és egy tapadási pontja. Viszont mind a három feje a könyökízület alatt a singcsonton tapad. A tricepsz középső feje a legvaskosabb, a külső feje pedig patkó alakú, amennyiben ki van dolgozva,  a teljes izom formája jól látható karunkon is. A tricepsz legfontosabb feladata, hogy  a behajlított kart kinyújtsa, feszítése, valamint, hogy a kart a törzs mögé mozgassa. Itt is ugyanúgy, mint a delta izom 3 fejének a megedzése esetén, a tricepsznek is mindhárom fejét meg kell edzeni. Erre is mutatok a videókban gyakorlatokat.

Kezdetben kis súlyokkal vagy saját testsúlyos gyakorlatokkal kezdj, amelyekkel hozzászoktatod izmaidat a mozgáshoz. Tartsd szem előtt, hogy a test egyik legkisebb izomcsoportjáról van most szó! Ezért sokkal kisebb súlyokkal edzük ezeket az izmokat, mint az alsó test izmait. Az edzéseid legyenek változatosak, hogy az izmodat új ingerek érjék. Fontos újból hangsúlyoznom, hogy ha mindig ugyanazokat a gyakorlatokat végzed, ugyanazokkal a súlyokkal, akkor az izomépítés leáll, mert az izmod megszokja a munkát. Mindig szükséges újabb feladatokkal sokkolnod, hogy az izom tovább fejlődjön. A váll és a kar gyakorlataiból az ismétlésszám mindig 10-12 db legyen, sajáttestsúlyos plank gyakorlat esetében 30-90 mp. Kezdőként 3 sorozattal, haladóként pedig 4 sorozattal végezd a feladatokat. Kezdőként 1-2 gyakorlatot javasolok edzésenként, haladóként pedig akár 2-4 gyakorlatot, maximum, heti 2 alkalommal. Vigyázz nehogy a túledzés veszélye lépjen fel, mert ha a mell izmait, váll izmait edzed, akkor bekapcsolódik a tricepszed. A hátizom edzésekor pedig a bicepszed. Ezért szoktam én, ha mellizom napot tartok, akkor a vállizmait edzeni, ha hátizmomat edzem, akkor pedig a bicepsz, és tricepsz izmait erősíteni. Az, hogy melyik napon melyik testrészedet edzed, az függ attól is, hogy hetente hányszor edzel, mert nem mindegy, hogy 2x-6x edzel egy héten, vagy hogy éppen mi a célod. Ez is egy meghatározó tényező! Valamint az, hogy kezdő, vagy haladó szinten vagy.

Tudod, ne csináld a gyakorlatokat, ne eddz, ha törésed van, gyulladásos betegségben szenvedsz, lázad van!

#ARNICATIPP: Ne álljon a sport útjába a megfázás vagy az influenza. Töltsd le a hasznos információkat tartalmazó e-könyvet!

Leírások a videós gyakorlatokhoz

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

1. oldalsó karemelés: ez a gyakorlat a középső delta izom erősítésére alkalmas. Egyszerűnek tűnik, de a helyes végrehajtásnál több mindenre figyelni kell. Első, hogy a kiinduló helyzetből a kar emelése közben mindkét vállad lent marad, ne húzd fel! Figyelj a könyök tartására, ne essen be a törzsed irányába, ezt emeld ki! A csukló pedig a kar meghosszabbítása, nem lóg a kezedben a súlyzó! Ezt a gyakorlatot végezd olyan súllyal, hogy szabályosan végrehajtva 10-12 db ismétlés után annyira elfáradjon az izom, hogy 1-1,5 perc pihenőidőt igényeljen az izmod. Szerintem ezt kezdők esetén lehet akár 0,5 kg-2 kg-os súlyzóval kezdeni, ha haladó szinten vagy, akkor akár 4-6 kg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

2. előre karemelés: ez a gyakorlat az elülső delta izom erősítésére alkalmas. A helyes végrehajtásnál figyelj, hogy a kar a törzs vonalában maradjon. Első, hogy a kiinduló helyzetből a kar emelése közben a vállad lent marad, ne húzd fel! Homlok magasságig emeld a súlyt! Figyelj a könyök tartására, ne essen be a talaj irányába, emeld ki! A csukló pedig a kar meghosszabbítása, nem lóg a kezedben a súlyzó! Ezt a gyakorlatot végezd olyan súllyal, hogy szabályosan végrehajtva 10-12 db ismétlés után annyira elfáradjon az izom, hogy 1-1,5 perc pihenőidőt igényeljen az izmod. Szerintem ez kezdők esetén lehet akár 0,5 kg-2 kg-os súlyzóval kezdeni, ha haladó szinten vagy, akkor akár 2-4 kg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

3. oldalsó karemelés hátra: ez a gyakorlat a hátsó delta izom erősítésére alkalmas. A helyes végrehajtás közben figyelj, hogy a törzs vonala egyenes maradjon. Első, hogy a kiinduló helyzetből a kar emelése közben a vállad lent marad, ne húzd fel! Oldalsó középtartásig emeld a súlyt! Figyelj a könyök tartására, ne essen be a talaj irányába, emeld ki! A csukló pedig a kar meghosszabbítása, nem lóg a kezedben a súlyzó! Fej emelt, nem lóg! Ezt a gyakorlatot végezd olyan súllyal, hogy szabályosan végrehajtva 10-12 db ismétlés után annyira elfáradjon az izom, hogy 1-1,5 perc pihenőidőt igényeljen az izmod. Kezdők esetén lehet akár 0,5 kg-2 kg-os súlyzóval kezdeni, ha haladó szinten vagy, akkor akár 2-3 kg. Szerintem ez azaz izom, aminek az erősítése a legnehezebben elsajátítható gyakorlat, mert nagyon sokszor a lapockátokat is bele emelitek, amit viszont nem szabad. Sok gyakorlás és a testtudat erősítése.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

4. bicepsz izom: ha keretben végzed a gyakorlatot, akkor enyhén dőlj hátra, könyöködet emeld meg egy kicsit, és a felkart szorítsd le a törzs mellé. Melledet egy picit összeszorítva. Ebből a kiinduló helyzetből végezd a gyakorlatot! Edzzél olyan súllyal, hogy szabályosan végrehajtva 10-12 db ismétlés után annyira elfáradjon az izom, hogy 1-1,5 perc pihenőidőt igényeljen. Szerintem ezt kezdők esetén lehet akár 5 kg-10 kg-os súlyzóval kezdeni, (ez a súlynagyság edzőtermi gépek minőségében eltérő lehet) ha haladó szinten vagy, akkor akár 10-15 kg. Ha egyenes rúddal végzed a gyakorlatot, akkor a törzs egyenes, könyök leszorít a törzs mellé, és emelés közben sem emelkedik el a könyök a törzs mellől. Ez a rúd 8 kg. Ezt haladóknak ajánlom. Kezdők esetén ugyanez a kiinduló helyzet, csak kézi súlyzóval, ahol használj 0,5-3 kg súlyt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

5. köteles tricepsz: ez a gyakorlat a tricepsz belső fejét edzi meg. Kiinduló helyzet: kezedben megfogod a kötelet, enyhén dőlj előre, csípőszéles terpeszben állj, a felkarodat szorítsd be a törzsed mellé, és ezután lehúzhatod a kötelet! Csak alkarból dolgozz, a felkar mozdulatlan, a könyököd a törzs mellé leszorítva! Végezz itt is szabályosan a 10-12 db ismétlést úgy, hogy után annyira elfáradjon az izom, hogy 1-1,5 perc pihenőidőt igényeljen. Szerintem ezt kezdők esetén lehet akár 5 kg-10 kg-os súlyzóval kezdeni, (ez a súlynagyság edzőtermi gépek minőségében eltérő lehet) ha haladó szinten vagy, akkor akár 10-15 kg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

6. lórugás: ez a gyakorlat a tricepsz külső fejét edzi meg. Kiinduló helyzet: kezedben a súlyzó, törzsdöntés előre. A helyes végrehajtásnál figyelj, hogy a törzs vonala egyenes maradjon. Felkar leszorít ismét a törzs mellé! Csak alkarból dolgozz, a felkar mozdulatlan, a könyököd a törzs mellé leszorítva! Emeld a súlyt, majd vissza! Végezz itt is szabályosan 10-12 db ismétlést úgy, hogy után annyira elfáradjon az izom, hogy 1-1,5 perc pihenőidőt igényeljen. Szerintem kezdők esetén lehet akár 0,5 kg-2kg-os súlyzóval kezdeni, ha haladó szinten vagy, akkor akár 3-4 kg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

7. tarkótól nyomás: ez a gyakorlat a tricepsz harmadik fejét edzi meg, ha a könyöködet nem engeded szét, hanem a fül mellett leszorított felkarral súlyzó tolása a fej fölé! A végén se fordítsd ki a könyöködet! Nagyon fontos a felkar stabilizálása, azaz megint leszorít! Így a könyök nem nyílik szét, és a koncentrált hosszú fejre dolgozol. Végezz itt is szabályosan a 10-12 db ismétlést úgy, hogy után annyira elfáradjon az izom, hogy 1-1,5 perc pihenőidőt igényeljen. Ezt kezdők esetén lehet akár 3kg-5kg-os súlyzóval kezdeni, ha haladó szinten vagy, akkor akár 6-8 kg.

Itt most 7 alapgyakorlatot mutattam be. Természetesen nagyon sokféleképpen, sok fajta gyakorlattal lehet az izolációs feladatokat végezni.

Köszönöm a figyelmedet, jó edzést!

Jucus

Hirdetés
Akciós az Arnigél! Kattints az akcióra és vedd át a terméket a hozzád közel eső BENU patikában személyesen, kiszállítási díj nélkül!
Hirdetés
Akciós az Arnigél! Kattints az akcióra és vedd át a terméket a hozzád közel eső BENU patikában személyesen, kiszállítási díj nélkül!

Ha edzéstervre van szükséged, vagy szintet lépnél, regisztrálj most szakértői edzéstervünkért vagy olvasd el dietetikusunk egészséges receptjavaslatait.

Ne feledd Facebook és Instagram közösségünket: az Arnica SPORT naponta frissülő tartalommal vár! #Arnica #SPORT

Oszd meg másokkal is!
Ehhez a bejegyzéshez még nem szóltak hozzá, legyél Te az első!
Az itt beküldött hozzászólások moderáció után kerülnek megjelenítésre.
Beceneved*
E-mail címed*
Biztonsági kód*
15+29=
*Kötelező mező

Köszönjük, hogy velünk játszottál a kihívásban!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. XX-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Gratulálunk!

Gratulálunk! Az Arnica SPORT “Egészség mindenkinek!” nyereményjátékának nyertese ??, akivel csapatunk e-mailben felveszi a kapcsolatot.

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy velünk játszottál!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. június 12-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy feliratkoztál hírlevelünkre!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktivált feliratkozásod.
Így a következő hírlevelünket már Te is olvashatod!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

Köszönjük, hogy elküldted leveledet!

Hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési Tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás