Fertő tavi nádasok – 6-7 km-es túrák kezdőknek, gyerekekkel is

A Fertő tavi csatornák és az áthatolhatatlannak tűnő nádasokba záródott belső tavak nagyon könnyű útvonalak kezdő kenusoknak, mivel ez egy csendes állóvíz. A Csárdakapui-főcsatornától induló vízi útvonalak a Fertő összefüggő, sűrű nádasába vágott közlekedő csatornákon haladva vezetnek be egy szinte zavartalan világba, amely több mint 300 különböző madárfaj otthona és fészkelőhelye, valamint az Európa és Afrika között vonuló madarak fontos pihenőhelye. Láthatunk itt nagy kócsagot, vörösgémet, nyári ludat, nádirigót, és ha szerencsések vagyunk, akár a ritka barkóscinege énekét is hallhatjuk. Az útvonalon található magaslesekről a gyönyörű tavat szinte teljes egészében megcsodálhatjuk.

További info

Szigetköz – izgalmas kisebb túrák kezdőknek is

A Kárpát-medencébe érkező Duna több ágra szakadva hatalmas szigetvilágot épített ki. A magyarországi részen található gyönyörű természeti kincs, a Szigetköz közel 800 km vízi utat és több, mint 300 szigetet, számtalan zátonyt és zuhatagot tartalmaz. A változatos vízijáratok, a partmenti erdők, a belső tavak egyedülállóan izgalmassá teszik a szigetközi vízitúrákat. Védett állat- és természetes növényvilága nemcsak különleges, de a nagyobb hajóforgalomtól elzárt, békés hangulatú területein rendkívül jól megközelíthető és megfigyelhető is.
A legegyszerűbb túra, ha Dunakilitiből indulva fedezzük fel a környék kanyargós mellékágrendszereit, a kisebb szigeteket megkerülve, és hidak alatt átevezve kb. 4 óra alatt ugyanoda érkezünk vissza.

További info

Felső-Tisza 2 napos túra gyakorlottabbaknak – 39 km Tiszabecstől Tivadarig

A Tisza-túrák leggyakoribb indulópontja Tiszabecs, itt lép be a Tisza Magyarországra. Tiszabecsen több kemping is működik, ahol lehetőség van kajakok, kenuk bérlésére is. Érdemes a faluban is körülnézni, itt született Móricz Zsigmond, a Móricz emlékház ma is megtekinthető.
Egy nap alatt a kifejezetten vadregényes tájat megcsodálva akár közepes tempóban is le tudunk evezni 24 km-t Szatmárcsekéig. Gyakorlottabbak és elszántabbak további 15 km-t evezve Tivadarig is eljuthatnak egy nap alatt, de ha kényelmes tempóban szeretnénk haladni, hagyjuk ezt az etapot másnapra. A Tisza itt nagyon tiszta, számos homokpadon megállhatunk pihenni, fürdeni. Érdemes betérni Szatmárcsekére is, a csónakfejfás temetőbe, ahol több mint hatszáz robosztus tölgyfából faragott, nagyjából 180 cm magasságú fejfát nézhetünk meg. A temető másik érdekessége, hogy itt helyezték végső nyugalomra Kölcsey Ferencet, aki szatmárcsekei otthonában írta a Himnuszt.

További info

Holt-Kőrös

A Körösök vidéke az evezés szerelmesei számára kötelező úticél. A Körös folyó és hullámtere természetvédelmi terület, a Körös-Maros Nemzeti Park része. A közel 30 km hosszú Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körös a Hármas-Körös szabályozása során alakult ki. A holtág vízfelülete 200 hektár, ezzel Magyarország 5. legnagyobb állóvize. A Körösvölgyi Állatparkból, a Jégmadár vízitanösvényen indulva elmerülhetünk a vadregényes tájban és Szarvas látványosságaiban: kenunkból vagy kajakunkból az Erzsébet-liget fahídját, a Bolza-kastélyt, a Szarvasi Arborétumot is megcsodálhatjuk. Az egyedi hangulatú, félig vadregényes félig beépített holtágon általános látványnak számítanak a sütkérező mocsári teknősök, jégmadarak és tőkés récék, de a szerencsések a rejtőzködő törpegémet is megpillanthatják.

További info

Ha még több túrát szeretnél kipróbálni, keresd meg a számodra legjobb helyszíneket itt.

Hirdetés
Hirdetés

Ha edzéstervre van szükséged, vagy szintet lépnél, regisztrálj most szakértői edzéstervünkért vagy olvasd el dietetikusunk egészséges receptjavaslatait.

Ne feledd Facebook és Instagram közösségünket: az Arnica SPORT naponta frissülő tartalommal vár! #Arnica #SPORT

Ehhez a bejegyzéshez még nem szóltak hozzá, legyél Te az első!
Az itt beküldött hozzászólások moderáció után kerülnek megjelenítésre.
Beceneved*
E-mail címed*
Biztonsági kód*
14+24=
*Kötelező mező

Köszönjük, hogy velünk játszottál a kihívásban!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. XX-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy ilyen sokan játszottatok velünk!

Gratulálunk a nyertesnek, Vaszil Évának!

Kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot a kommunikacio@arnica.info.hu e-mail címen.

Kövesd oldalunkat a Facebookon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Gratulálunk!

Gratulálunk! Az Arnica SPORT “Egészség mindenkinek!” nyereményjátékának nyertese ??, akivel csapatunk e-mailben felveszi a kapcsolatot.

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy velünk játszottál!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. június 12-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy feliratkoztál hírlevelünkre!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktivált feliratkozásod.
Így a következő hírlevelünket már Te is olvashatod!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

Köszönjük, hogy elküldted leveledet!

Hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési Tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás