2000-ben egy ország ismerte meg a neved, amikor a Sydney-i paralimpián 200 méteres vegyesúszásban aranyérmet, 100 méteres pillangóúszásban pedig bronzérmet nyertél. Majd megvédted címed, és 2004-ben Athénban is te állhattál fel a dobogó tetejére a 200 méteres vegyesúszás végén. 2005-ben viszont visszavonultál. Mi volt ennek az oka, hogy akkor így döntöttél?

Én alapvetően versenyző típus vagyok, a megmérettetések éltetnek és adják az alapját a kitartásnak és az elszántságnak az edzéseken. Emellett viszont nem vagyok telhetetlen és tudom azt mondani, hogy elég. Athénban azt éreztem, hogy ez pályafutásom csúcsa, a fő számomban a délelőtti futamok során majd a délutáni döntőben is világcsúcsot tudtam úszni, megvédtem a paralimpiai bajnoki címemet és minden címet begyűjtöttem, amit a sportban be lehet. Innentől már halmozni lehetne csak ezeket, de engem ezek nem motiváltak, illetve azt éreztem, hogy nekem már nem éri meg az edzésekkel járó szenvedés, mert már nem kapok annyit a versenyektől, hogy ezt ellensúlyozza.

Mesélsz egy kicsit arról, hogy milyen volt a váltás, hogyan élted meg azt, hogy élsportolóból „hobbi sportoló” lettél? Hogyan alakult át az életed?

Élsportolóból én egy kanapén tespedő lusta ember lettem. Miután abbahagytam a sportot az első évben híztam 10 kg-ot, ami így elsőre nem hangzik annyira rémesen, de ha azt vesszük, hogy a testsúlyom egyötöde rakódott rám pluszba, akkor már érzékelhető, hogy ez komoly testi változást jelentett az esetemben. Szóval az éremgyűjtések után a fogyás jelentette az első motivációt, hogy valamelyest visszatérjek a sporthoz. Ezután folyamatosam kerestem azt a mozgásformát, amit tudok rendszeresen csinálni, de sajnos rendre abbahagytam mindent. Most, 15 évvel az úszás abbahagyása után tudom azt mondani először, hogy valamit rendszeresen csinálok, és már több mint féléve sportolok nagyobb megszakítás nélkül.

Az Instagram oldaladat böngészve is látszik, hogy most már van bőven futós tartalom. A felkészülésről és a versenyekről is kaphatnak egy kis ízelítőt a követőid. Elárulod, hogy miért éppen a futás lett ilyen intenzíven az életed része?

Nagyon közel laktam a Margitszigethez, úgyhogy minden évben volt 2-3 olyan hónap, amikor rendszeresen kijártam futni egy vagy két kört, de sosem élveztem igazán, és sosem léptem tovább. Amikor a SUHANJ! Alapítványban találkoztam a férjemmel, akkor épp élete első maratonjára készült, úgyhogy az ő hétköznapjainak része volt a futás egészen addig, amíg át nem ragasztottam rá a lustaságot. Nekem az igazi áttörést az jelentette, amikor kiköltöztünk Londonba és a város egyik legnépszerűbb futóútvonala mellett béreltünk lakást. Otthon voltam az 1 éves gyerekkel, néztem ki az ablakon és láttam a sok futót.

Elkezdtem nagyon vágyni arra, hogy én is közéjük tartozzak, és kicsit elfussak a 24 órás anyai szolgálat elől. Így neveztem be életem első félmaratonjára 2015-ben, amire olyan alaposan és becsületesen készültem fel egy online edzésterv alapján, mint azóta egyikre sem. Tényleg akkor nekem a heti háromszor 1 óra körüli egyedüllét egy nyaralással ért fel. Persze a félmaraton lefutása után megint abbahagytam, így a rendszerességet nem adta meg itt sem a futás, de azóta minden évben futottam egy félmaratont.

Végül az áttörést számomra az jelentette, hogy Nagy Gergő, aki a Suhanj! Alapítvány edzője, elkezdett nekem minden héten edzéstervet írni. Ezt vasárnap este küldi el, én pedig minden héten írok egy rövid összefoglalót arról, hogy mentek a futások. Nekem ez a külső figyelem adta meg azt a fegyelmet, ami szükséges ahhoz, hogy megmaradjon a sport az életemben még egy nagyobb verseny után is.

És ha már futás, fontos elmondani rólad, hogy nem csak a saját jóllétedért és egészségedért futsz, hanem jótékony futó vagy. Ez mit takar pontosan?

Azt talán sokan tudják, hogy a Suhanj! Alapítványt, amely megosztja a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő emberekkel, már a kezdetektől támogatom. Nekik van egy programjuk, ami Suhangyalok néven ismert, ahol a futók egy adott verseny teljesítéséhez úgy is gyűjthetnek motivációt, hogy egy jó ügyet támogatnak a felkészülésükkel. Én valahogy mindig szégyenlős voltam ehhez, de ki szerettem volna próbálni, hogy valóban meg tudok-e győzni embereket, hogy a támogassak egy jó ügyet és én attól jobban fogok futni. Végül úgy döntöttem, hogy inkább itt Angliában próbálom ki először, ahol az önkénteskedésnek és az adományozásnak hatalmas a kultúrája. Egy, a Suhanjhoz hasonló alapítványt választottam, akik fogyatékkal élő gyerekek családjait segíti különböző programokkal. Tehát ez volt az első félmaratonom, ahol adománygyűjtő futóként vettem részt és fantasztikus élmény volt. Szerintem mindenkinek ki kell próbálnia egyszer, aki nem talál motivációt a sportra. Nekem tényleg volt olyan, hogy csak azért mentem le edzeni, mert „nem akarok visszaélni a támogatóim bizalmával” és ha ők voltak olyan kedvesek, hogy adományoztak az ügyemre, akkor nekem kutyakötelességem felkészülni. Végül a verseny befejezéséhez ez adta a löketet, mert elszámítottam a verseny előtti táplálkozást és nagyon fájdalmas gyomorgörcs gyötört majdnem 2 órán át, úgyhogy az előzőleg betervezett 2 órán belüli futásból egy 2 és fél órás szenvedés lett, és ha nem vagyok jótékony futó, akkor biztos, hogy kiszállok és haza megyek.

Végezetül egy motivációs tippet szeretnénk kérni tőled. Te mit teszel egy hideg téli napon, amikor edzős nap lenne, de semmi kedved cipőt húzni és elindulni? Mivel tudod rávenni magad arra, hogy felöltözz és mégis elmenj futni?

Én bizony úgy tudok csak elindulni, hogy egy picit hazudok magamnak. Először azzal, hogy felöltözöm, de attól még itthon maradhatok. Aztán amikor felöltöztem, akkor persze el is indulok, de úgy indulok el, hogy majd leülök az első padra és majd ott ücsörgök egy kicsit. Aztán amikor már elkezdek futni, akkor azt mondogatom magamban, hogy bármikor visszafordulhatok vagy csak a hídig, fáig akár meddig futok, és így végül átesek azon a holtponton, amit az elindulás jelent. Persze mindig nyavalygok egy kicsit előtte, agonizálok a kanapén, de ez része a procedúrának. Illetve ami nekem még nagyon sokat segít, hogy futás közben meg tudom hallgatni a kedvenc podcastjaimet, amik közül, van, ami 1 vagy két órás, így biztosan kitart az edzés végéig. Így a sportolással töltött idő intellektuális feltöltődést is jelent. Sokkal tájékozottabb vagyok, amióta futás közben podcasteket hallgatok angolul vagy magyarul.

Ha edzéstervre van szükséged, vagy szintet lépnél, regisztrálj most szakértői edzéstervünkért vagy olvasd el dietetikusunk egészséges receptjavaslatait.

Ne feledd Facebook és Instagram közösségünket: az Arnica SPORT naponta frissülő tartalommal vár! #Arnica #SPORT