Tavaly november óta tartanak a korlátozások, nem lehet edzőteremben edzeni amatőr sportolóként. Sajnálatos módon ezzel nem mondok újat.

Edzőként szembesülni azzal a ténnyel, hogy ismét online kell dolgoznunk, ellátni a rendszeresen hozzád járó tanítványokat edzéseszközökkel, motiválni, áthangolni a rendszert, másodszorra is kihívást jelentett. De egy edzőnek többek között ez is a feladata, példát mutatni és bebizonyítani, hogy otthon is tudjuk folytatni a közös munkát, fenntartva a motivációt, hogy a rendszeres sport segítségével ellenállóbbak legyünk a minket ért ’hatásokkal’ szemben, erősítve immunrendszerünket, testünket, lelkünket, csökkentve a stresszhatásokat.

Karácsony, újév, ünnepek, halászlé, töltött káposzta, sütik kilószámra. Tisztelet a kivételnek, de én például képtelen vagyok megállni, hogy ne egyem végig az ünnepi menüt. Az újévi fogadalmak, hogy januártól edzeni fogok, sok embert hajtanak az edzőtermekbe, az életmódváltás felé. Ezen a ponton most kevesebb kifogást lehet találni, főleg úgy, hogy kezdheted, vagy éppen folytathatod mindezt otthonról.

Nem tud minden mozogni vágyó kisebb edzőtermet felállítani az otthonában, ezért igyekszem olyan tanácsokkal, tippekkel szolgálni, mely eszközöket érdemes otthonra beszerezni, hogy mozgásban maradjunk, és egyfajta minimalista, de hatékony edzésbe kezdhessünk a nappalinkban.

Első körben mi mást tudnék ajánlani, mint a saját testsúlyos edzést. Beruházás költsége 0 magyar forint. Ez már jól hangzik szerintem. Ha van egy polifoamod vagy egy jógaszőnyeged, már tudsz is edzeni. Az egyszerűség kedvéért egy ilyen köredzést állítottam össze, mely egyszerű alapmozgásokat tartalmaz.

Hogy miért? Kétféle egészségtudatos ember létezik, az egyik, aki most döbben rá arra, hogy a mozgás „gyógyszer”, és szeretné elkezdeni az edzést. Nekik kifejezetten ajánlom az online konzultációt hivatásos edzővel, hogy egy állapotfelmérés után személyre szabott edzésprogramot tudjon végezni otthon, kezdetben felügyelettel, aztán akár egyedül is. A másik típus a rendszeres sportot űző, akinek most amatőr sportolóként az otthonában kell/kellene edzenie, ha nem kívánja megakasztani a saját fejlődését.

A saját testsúlyos gyakorlatok előnyei

  • Nincs szükség semmi másra, csak a saját tested ellenállására
  • Hatékonyak és sokoldalúak
  • Fejlesztik a mobilitást, stabilitást
  • Gyakorlásukkal javíthatjuk mozgásmintáinkat
  • A törzs erősítésére kifejezetten jók
  • Robbanékonyabb és gyorsabb leszel
  • Felpörgeted az anyagcseréd
  • Növeled a szív- és érrendszeri kapacitásod

Két szóval, egyszerűek és nagyszerűek

#ARNICATIPP: Bemelegítéshez és nyújtáshoz nézd meg Kata korábbi videóit!

A következő videóban bemutatott köredzés könnyen skálázható edzettségi szintnek megfelelően. Végezheted körönként időre, és ismétlésszámra is. Ami nagyon fontos, legyen célod az edzéssel, de tartsd be a fokozatosság elvét. Dolgozz keményen, és biztosítsd a terhelés fokozatos emelését.

Ezt a következőképpen teheted meg:

Növeld az edzés időtartamát, például 15 percről 30-40 percre.
Növeld a gyakorlatok ismétlésszámát, vagy a munkával töltött szakaszok idejét (5 fekvőtámasz -> 10 fekvőtámasz, 10mp fekvőtámasz -> 20mp fekvőtámasz)
Variáld az edzések intenzitását, kényszerítsd magad nagyobb erőfeszítésekre

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Akinek mindenképp kell a plusz terhelés

#ARNICATIPP: Előzd meg a sérüléseket, használj Arnigelt, és ha mégis megtörténik a baj, vedd elő a sérülések kezelésében segítő e-könyvünket!

Vizespalack

A vízzel megtöltött palack kézisúlyzó helyettesítéseként funkcionálhat.

Hátizsák súllyal

Egy hátizsák megpakolva krumplival vagy éppen befőttekkel a hátunkra véve extra terhelést jelent a saját testsúlyunkon felül. Olyan, mint egy súlymellény.
Minimális beruházást igénylő eszközök:
Gumiszalag, gumipánt vagy gumikötél, a haskerék, vagy egy ugrálókötél.

Trx

Ha dolgoztál már felfüggesztéses eszközzel, mint például trx, ezt is felveheted a bevásárlólistádra. Rögzítheted őket ajtóra, ablakra, természetesen a biztonsági előírásoknak megfelelően.

Kettlebell

Ha kettlebell edzésre jártál, vegyél otthonra. A vendégeimmel a vezetett online órákon kettlebellel és saját testsúlyos elemekkel dolgozunk. Használatukat edzői segítség nélkül kezdőknek semmiképp nem ajánlom.

Ha szeretnél Katától további, személyre szabott edzésben segítséget kérni, akkor itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Ha edzéstervre van szükséged, vagy szintet lépnél, regisztrálj most szakértői edzéstervünkért vagy olvasd el dietetikusunk egészséges receptjavaslatait.

Ne feledd Facebook és Instagram közösségünket: az Arnica SPORT naponta frissülő tartalommal vár! #Arnica #SPORT

Köszönjük, hogy velünk játszottál a kihívásban!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. XX-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy ilyen sokan játszottatok velünk!

Gratulálunk a nyerteseknek:
Sas Alexandra
Molnár Leila
Berecz Diána

Kérjük, vegyétek fel velünk a kapcsolatot a nyeremenyjatek@dreamproduction.hu e-mail címen.

Kövesd oldalunkat a Facebookon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Gratulálunk!

Gratulálunk! Az Arnica SPORT “Egészség mindenkinek!” nyereményjátékának nyertese ??, akivel csapatunk e-mailben felveszi a kapcsolatot.

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy velünk játszottál!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. június 12-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy feliratkoztál hírlevelünkre!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktivált feliratkozásod.
Így a következő hírlevelünket már Te is olvashatod!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

Köszönjük, hogy elküldted leveledet!

Hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési Tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás