Sokunkkal előfordult már, hogy hónapokon keresztül nem jutunk el az edzőterembe, aztán hirtelen életmódot váltunk és gőzerővel belevágunk az edzésbe.

Ilyenkor egy-egy erősebb edzés után fájdalom léphet fel az izmaidban és az ízületeidben. Ez azt jelzi, hogy a szervezetedben bizonyos szövetek gyulladásban vannak. Most megmutatjuk az okokat, és azt, hogy hogyan végezz jobb edzésmunkát sérülésmentesen!

Ízületi fájdalom vagy izomfájdalom egyaránt jelentkezhet azoknál, akik évek óta semmit sem sportoltak, aztán hirtelen elkezdenek edzeni, és azoknál a személyeknél is, akiknek lételemük a sport és rendszeresen mozognak. Vajon mégis mi lehet az oka ezeknek a tüneteknek?

Az izomláz általában a testmozgás után jelentkezik, ennek azonban több oka is lehetséges. Az izomláz egyik kiváltó oka az izmokban felszaporodó tejsav, de az izomrostokban kialakuló gyulladások vagy apró szakadások is kiválthatják ezt a jelenséget. Egy megerőltető edzést követően izomgörcsök is jelentkezhetnek, amelyek elviselhetetlen fájdalommal járnak együtt.

Hátterében ionáramok egyensúlyának felborulása áll, amit a kiszáradás és a sportolás során vesztett elektrolitok (mint pl.: kálium, magnézium) hiánya okozhat. Súlyos fokú érszűkület esetében is felléphet izomgörcs, mivel az izomzat energia és oxigénellátása akadályoztatott lesz a vérerek átjárhatósága miatt.

Természetes dolog, hogy nagyobb megerőltetés vagy sporttevékenység után izomláza van valakinek, különösen, ha nem melegített be rendesen edzés előtt és nem nyújtott le utána. – Vidákovich Sára személyi edző, már többször említette cikkeiben a bemelegítés és nyújtás fontosságát.

Az okok közé sorolható az is, ha nem megszokott mozgásformát végzünk vagy hirtelen megerőltetés éri az izmokat.

Vidákovich Sára személyi edző és az Arnica SPORT életmód tanácsadója naponta találkozik azzal a kérdéssel, hogy vajon mi az oka a kellemetlen izomfájdalomnak/ izomláznak? A következőkben feltárja az okokat:

Az izomláz okai:

1. Az izomban felszaporodó tejsav: elsősorban az intenzív vagy az edzettségi szintet meghaladó terhelések során nő meg a szintje drasztikusan. Abban az esetben okoz fájdalmat, ha nagy mennyiségben és tartósan gyűlik fel az izomrostokban. Könnyű átmozgató edzéssel, masszázzsal segíthető a keringésbe juttatása.
2. Sportolás során keletkezett mikrosérülések: az izomrostok fejlődéséhez nélkülözhetetlenek. Az izomrostokon belül létrejövő szakadások okozzák a fájdalmat.
3. Szabadgyökök felszaporodása: sportoláskor intenzívebben termelődve kis gyulladást okoznak, ami fájdalmas. Az antioxidánsokban (pl.: E, C, A- vitaminok, karotinoidok stb.) gazdag táplálkozás segít a szabadgyökök káros hatásait csökkenteni.

Azonban az izomláz hátterében egyszerre több ok áll. Egészséges és természetes jelenség. Tanács: Izomláz okozta izommerevség és fájdalom meglétekor hosszabb bemelegítésre van szükség.

Ezek a változások mikrosérüléseket okoznak az izomrostokban és a kötőszövetben, ami körülbelül egy nap elteltével fájdalmat okozhat (ez is változó, ez a „sérülés” fokától is függhet, akár már aznap okozhat fájdalmat, ami még erősödhet). Erről részletesebben korábbi cikkünkben olvashatsz!

Azonban a mozgás megismétlésével az izmok hozzászoknak a munkához.

Viszont, ha gyakran fájnak az izmaid, és úgy érzed, hogy ez nem az edzések miatt alakult ki, akkor mindenképp keresd fel a háziorvosodat! Az izomfájdalomnak nem csupán a túlerőltetés lehet az egyetlen oka, hanem valamilyen betegség tünete is lehet.

Milyen megoldások léteznek az izomfájdalmak elkerülésére, megszüntetésére?

Soha ne feledkezz meg az edzés előtti bemelegítésről és az edzés utáni levezető gyakorlatokról! Továbbá fontos, hogy a fokozatosság elvét részesítsd előnyben! Így nem terheled túl hirtelen a szervezetedet.

Izomfájdalom esetén a meleg vizes fürdő vagy borogatás sok esetben enyhülést hozhat! Ha nincs gyulladásban az izmod, akkor a szauna vagy a hideg-meleg vizes váltófürdő is segíthet az izmok regenerációjában. Segítenek a homeopátiás szerek is, erről bővebben itt olvashatsz.

Mi okozza az ízületi fájdalmat, és hogyan kezeljük?

Ízületi fájdalom esetén nem kell egyből a legrosszabbra gondolni, hiszen sok esetben a megerőltetés vagy a gyakorlat helytelen elvégzése okozza. Mielőtt belevágsz az edzésbe, tanuld meg a gyakorlatok helyes elvégzését! Ez leginkább a súlyzós edzéseknél fontos.

A megfelelő étkezés és a folyadékfogyasztás is nagyon lényeges, hogy elkerüld az esetleges ízületi és izomfájdalmakat. A sejtek regenerációját a C- és E-vitamin, illetve a magnézium segíti elő, és gondoskodnod kell szervezeted, pontosabban izmaid kiürült szénhidrát raktárainak újbóli feltöltéséről is.

Fő a fokozatosság! Adj megfelelő pihenő időt a szervezetednek két nagyobb terhelés között!

Kialakult gyulladás esetén pedig kenegesd a gyulladt területet frissítő, fájdalomcsillapító hatású krémmel vagy jegeld. Edzés előtt vagy után hasznos segítség tud lenni az Arnigel, amely nyugtató hatású hegyi árnika (Arnica Montana) kivonatot tartalmaz.Ebben a témában ingyen letölthető e-könyveket is találsz.

Hirdetés
Hirdetés

Ha edzéstervre van szükséged, vagy szintet lépnél, regisztrálj most szakértői edzéstervünkért vagy olvasd el dietetikusunk egészséges receptjavaslatait.

Ne feledd Facebook és Instagram közösségünket: az Arnica SPORT naponta frissülő tartalommal vár! #Arnica #SPORT

Köszönjük, hogy velünk játszottál a kihívásban!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. XX-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy ilyen sokan játszottatok velünk!

Gratulálunk a nyerteseknek:
Sas Alexandra
Molnár Leila
Berecz Diána

Kérjük, vegyétek fel velünk a kapcsolatot a nyeremenyjatek@dreamproduction.hu e-mail címen.

Kövesd oldalunkat a Facebookon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Gratulálunk!

Gratulálunk! Az Arnica SPORT “Egészség mindenkinek!” nyereményjátékának nyertese ??, akivel csapatunk e-mailben felveszi a kapcsolatot.

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy velünk játszottál!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. június 12-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy feliratkoztál hírlevelünkre!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktivált feliratkozásod.
Így a következő hírlevelünket már Te is olvashatod!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

Köszönjük, hogy elküldted leveledet!

Hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési Tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás