Parlagfűszezon a nyakunkon – mi segítünk túlélni ezt az időszakot!

Az idei nyár időjárása sajnos kedvez a növény fejlődésének, így már javában tart a parlagfű virágzása és ezzel együtt a pollenképződés is.

Parlagfűszezon a nyakunkon – mi segítünk túlélni ezt az időszakot! - Arnica RUN

Régóta tudjuk, hogy Magyarország egyike Európa parlagfűvel leginkább fertőzött területeinek, sokan mégsem veszik elég komolyan a problémát. Hazánkban jelenleg 2,5 millió ember szenved a pollenallergiától.

Tavasszal – a nagy pollenszezon előtt – összeszedtük tippjeinket, hogy ha allergiában szenvedsz, akkor erre mindenképpen érdemes figyelned futóként.

Nappal az emeleten, este a földszinten nagyobb a pollenkoncentráció

A parlagfű pollenje, mely a szél segítségével jut növényről-növényre, a meleg légáramlatokkal akár 2 kilométer magasra is eljut, és akár 700 kilométert is utazik. Nappal a meleg levegővel felfelé száll, így, ha toronyház felső emeletén laksz, tartsd zárva az ablakokat napközben. Este, amikor a hűvösebb levegő lefelé áramlik, a földszinti szomszéd ablaka előtt lesz több pollen. Nagyvárosok szennyezett levegőjében a parlagfű a szennyeződéssel összetapadva utazik, és az orr vagy a szem nyálkahártyájára érve mindkettő erős immunreakciót okoz.

A túléléshez szükséges hasznos infók és tippjeink

  • A levegő pollentartalma reggel 10 óra előtt a legmagasabb. Ilyenkor érdemes az ablakokat zárva tartani. Szellőztessünk éjszaka, illetve használjunk pollenszűrős szúnyoghálót.
  • Szeles, száraz, meleg időben nagyobb a levegőben keringő pollenek mennyisége.
  • A szabadban takarjuk le a hajunkat, és viseljünk napszemüveget! A napszemüveg csökkenti a kötőhártyára jutó pollen mennyiségét.
  • A barlangok levegője pollen és csíramentes, töltsünk egy pár órát barlangtúrával!
  • A pollenre érzékeny emberek gyakran allergiásak gyógynövényekre is, kerüljük a gyógyteák fogyasztását!
  • Kerüljünk minden ismert irritáló anyagot (dohányfüst, kipufogógáz)!
  • A kerti munka (fűnyírás, gereblyézés stb.) felkavarja a polleneket. Kertészkedés közben viseljünk pollenszűrő maszkot!
  • Allergiás időszakban érdemes naponta többször zuhanyozni, és gyakran hajat mosni!
  • A legtöbb autó pollenszűrős, menet közben tartsuk zárva az ablakokat!
  • Erős orrtünetek esetén, ha nincs kéznél gyógyszer, gyors segítségként mossuk ki tiszta vízzel, vagy fiziológiás sóoldattal az orrüreget.
  • Allergiás időszakban a ruhákat inkább házon belül szárítsuk!
  • Allergiás betegeknek nyáron a legjobb választás, ha tengerpartra mennek nyaralni. Nádasok mellett, nagyobb tavaknál a tünetek erősödhetnek.

A parlagfű mellett ilyenkor emelkedik az üröm virágporának a légköri mennyisége is, ez már esetenként elérte a közepes szintet. A többi nyári allergén, mint a pázsitfűfélék, az útifű, a libatopfélék pollenje tartósan, de alacsony mennyiségben vannak jelen a légkörünkben.

Segítségül töltsd le ingyenesen allergia e-könyvünket.

Előzd meg az allergiát!

Az allergiások többsége jellemzően már csak szezonban, vagy súlyosabb szövődmények jelentkezésekor fordul orvoshoz. Az allergia kezelése a hagyományos tüneti kezelést jelentő orr- és szemcseppek, szteroidok, antihisztaminok helyett egyre inkább az immunrendszer szabályozás felé tolódik el. Ez azt jelenti, hogy ha kiszűrjük az allergiát okozó anyagot, és azt kis mennyiségben a szervezetbe juttatjuk, akkor szezonban már kész ellenanyagok várják a vérben az allergént. Az ötlet régi, a védőoltások egy típusa is ezen az elven alapszik. Rengeteg ismert, allergiát okozó anyagból készül homeopátiás szer. Ha szezon előtt, kúraszerűen elkezdjük szedni, az allergiás reakció sokkal elviselhetőbb formában jelentkezik és könnyen tünetmentessé tehető megfelelő tüneti homeopátiás szerrel. A virágpor allergiában szenvedők megelőző és tüneti szere általánosan szedhető fű, fa, virág és gyomnövény allergiára. Ilyenkor a hisztamin felszabadulását gátló szerrel is kiegészíthető a terápia. Az idejében megkezdett kezeléssel biztosíthatjuk ugyanis a szezonban megjelenő tünetek enyhítését.

Az allergiás tüneteket enyhítsük homeopátiával!

Az allergia gyógyítása homeopátiás megközelítéssel elsősorban a hajlam kezeléséből áll. Ez egy hosszabb folyamat, a személyiség, a testi tünetek, családi hajlamok alapján felírt alkati szerrel történik. Ezt a kezelést legjobb olyan időben elkezdeni, amikor nincsenek erős tünetek. Egy homeopátiában ismert szabály szerint általában annyi hónapot vesz igénybe a gyógyulás, amilyen régen (ahány éve) az allergia tart.

A másik módszer az akut tünetek kezelése, enyhítése.

Ilyenkor az egyéni tüneteket – hiszen mindenki másképp reagál egy allergénre – a tünetek alapján írt egyéni szerrel kezeljük. Ilyenek például:

EUPHRASIA OFFICINALIS​ – szemviszketés, könnyezés, tüsszögés esetén
ALLIUM CEPA​ – könnyezés, tüsszögés (mint hagymavágásnál) esetén
ARSENICUM ALBUM​ – ez az alkati szerként is gyakori gyógyszer a maró, kevés orrváladék, nehézlégzés esetén hat
SABADILLA​ – ha a szájpadlás is viszket

A tüneti szereket hosszan sorolhatnánk, érdemes tapasztalt homeopata orvos tanácsát kérni, ha választunk!

Másik módszer, hogy antihisztamin hatású homeopátiás szert (Histaminum) kombinálunk az allergénből készült homeopátiás szerrel, ami a parlagfűallergia esetén:

AMBROSIA ARTEMISIAEFOLIA​ + HISTAMINUM​

Bármilyen tünettel, ami allergiára utalhat, mindenképpen orvoshoz kell fordulni!

Az allergiás reakciót kiváltó allergén kimutatása a Prick-teszt segítségével történik. Az alkar hajlító oldalára cseppentett allergénoldat alatt a bőrt egy tűvel felemelik és picit megszúrják. A bejutott allergén hisztaminfelszabadulást okoz, ami bőrpírt és duzzanatot eredményez. Az eredmény 15-20 percen belül leolvasható. A kezeletlen allergia rosszabbodhat és számos szövődménye lehet, ezért fordulj mielőbb orvoshoz!

Forrás:
Tudtad? Nappal az emeleten, este a földszinten nagyobb a pollenkoncentráció
Allergia e-zsebkönyv
Itt a parlagfű szezon!

Hirdetés
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
Hirdetés

Ha edzéstervre van szükséged, vagy szintet lépnél, regisztrálj most szakértői edzéstervünkért vagy olvasd el dietetikusunk egészséges receptjavaslatait.

Ne feledd Facebook és Instagram közösségünket: az Arnica SPORT naponta frissülő tartalommal vár! #Arnica #SPORT

Oszd meg másokkal is!
Ehhez a bejegyzéshez még nem szóltak hozzá, legyél Te az első!
Az itt beküldött hozzászólások moderáció után kerülnek megjelenítésre.
Beceneved*
E-mail címed*
*Kötelező mező

Köszönjük, hogy velünk játszottál a kihívásban!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. XX-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Gratulálunk!

Az Arnica SPORT “Hegyi Árnika szezon kvíz” októberi nyereményjátékának nyertese Garai György, akivel csapatunk Facebook üzenetben felveszi a kapcsolatot.

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Gratulálunk!

Gratulálunk! Az Arnica SPORT “Egészség mindenkinek!” nyereményjátékának nyertese Németh Gyula, akivel csapatunk e-mailben felveszi a kapcsolatot.

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy velünk játszottál!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. június 12-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy regisztráltál!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld feliratkozásod.
Egyben a következő hírlevelünket már Te is olvashatod!

Hamarosan elküldjük az első 3 havi edzéstervet!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

Köszönjük, hogy feliratkoztál hírlevelünkre!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktivált feliratkozásod.
Így a következő hírlevelünket már Te is olvashatod!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

Köszönjük, hogy elküldted leveledet!

Hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési Tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás