Eljött a nyári fesztiválok ideje, beindult a nagy buliszezon!

A csendes, kisebb fesztiváloktól a tópart melletti hűsítő partikon át, egészen a több tízezer fős óriáskoncertekig, idén nyáron is mindenki megtalálhatja a maga kedvencét.

Fesztiválok A-Z-ig

Elkezdődött a fesztiválszezon, tele a naptár jobbnál jobb kikapcsolódási lehetőségekkel, és míg egy-két évtizede gyerekcipőben jártak ezek a kezdeményezések, ma már szerencsére igencsak széles a kínálat. Évről évre egyre nagyobb sikerei vannak a nyári fesztiváloknak, zenei ízléstől vagy éppen pénztárcájától függően pedig mindenki megtalálhatja a neki való fesztivált. A nagy, ismert fesztiválok mellett egyre több a kisebb, ám izgalmas, egyedi programokat kínáló rendezvény, emellett egyre több világsztár látogat Magyarországra! Kijelenthetjük, hogy ma már szinte senkinek nem hiányzik a naptárából egy vagy akár több hazai fesztivál! Ugye te sem hagyod ki idén a kedvencedet?

Mire ügyeljünk?

Fesztiválok előtt azonban arra is érdemes gondolni, hogy lesznek olyan helyzetek, melyekre nem árt, ha előre felkészülünk. Az önfeledt, fesztelen bulizás ugyanis nem zárja ki azt, hogy megelőzzük a bajokat, és sokszor fontos lehet, hogy azonnal reagálni tudjunk rájuk. Egy igazi fesztiválozó mindenre felkészül, és táskájából nem hiányozhatnak bizonyos készítmények! De mikre is gondolunk? Nézzük végig röviden, mire érdemes figyelned, ha egy nyári fesztiválra ellátogatsz, és szeretnéd magadat igazán jól érezni!

A nap káros hatásai

Azt mindenki jól tudja, hogy napra menni, főleg a kiemelt, 11-16 órás időszakban nem egészséges, mert bőrünk csak rövid ideig képes ellenállni a káros sugaraknak. Persze egy fantasztikus koncert vagy éppen buli közben ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni! A világos bőrtípusú emberek akár 5-10 perc alatt leéghetnek, akik kicsit sötétebb bőrűek, azok 20-30 percet is tartózkodhatnak a napon anélkül, hogy leégnének de vannak, akiknek ehhez egy óra kell. A bőrrák veszélye mellett azonban senkinek nem szabad elmenni, a megfelelő megelőzés elengehetetlen, és kedvenc zenekarodat ugyanúgy élvezheted, ha be vagy kenve! Ha pedig nem figyelsz oda, előfordulhat, hogy nem ez előző esti alkoholmennyiségtől robban szét a fejed, hanem napszúrást kaptál. Bővebben itt olvashatsz arról, milyen homeopátiás segítséget kaphatsz, ha napszúrás ér!

Legyél jó bőrben!

Bőrünket azonban nem csak a nap veszélyezteti! A természet más „csapdákat” is tartogat a gyanútalan fesztiválozók számára, ne feledkezzünk meg a különböző rovarokról vagy éppen a mérges növényekről sem. Ezek közül a leggyakoribb a szúnyogcsípés, de nem kellemes, ha a sátradban hívatlan vendégként pók vagy éppen hangya jelenik meg, és hajnalban arra ébredsz, hogy mindenhol viszketsz. A rovarcsípések homeopátiás kezeléséről ebben a korábbi bejegyzésünkben olvashatsz további tudnivalókat! Az is sok kellemetlenséget okozhat, ha a természet lágy ölén véletlenül mérges növénnyel találkozol, a leggyakoribb ilyen veszélyforrás a csalán. Érdemes egy tubus Dapis gélt magaddal vinni, ez a nyugtató gél tökéletes enyhe viszketésekre, gyorsan felszívódik és nem hagy zsíros foltot. Emellett illatanyag- és színezőanyagmentes, sőt már 3 éves kortól alkalmazható.

Mindenre van megoldás!

Ha beindul a buli, és bekövetkezik egy kisebb sérülés, legyen szó egy koncertről, ahol a tánc közben meghúzódsz, egy óriáscsúszdáról egy tóparton, mely lehorzsolja a bőröd vagy egy homokfocibajnokságról a tűző napon, mely során leégsz, fontos, hogy azonnali segítséget kapj. A hegyi árnikát tartamazó Arnica Montana és az Arnigel sok esetben hasznos segítség lehet! Ha szeretnéd megismerni ezt a különleges virágot, korábbi bejegyzésünkben bővebben olvashatsz róla, míg ebben a cikkben már korábban összeszedtük neked, miben bizonyított eddig. Külső sérülések esetében, ha megrándul a bokád, mert nem veszel észre egy sátorkötelet, netán elalszod a nyakad, mert párna helyet egy kemény fatörzsre hajtottad le hajnalban a fejdet, az Arnica Montana nyújt hatásos segítséget. A hegyi árnika tartalmú, hűsítő hatású gél nyugtató hatású, mindemellett hatásos gyulladás- és fájdalomcsökkentőként ismert, külsőleg fertőtlenítő, sebgyógyító hatású, továbbá kelések, vérömlenyek, csonttörések okozta ödémák, zúzódások, rándulások kezelésére is ajánlott. Hűsít, gyorsan felszívódik és nem zsíros. Sőt, az Arnica Montánát olyan esetekben is érdemes alkalmaznod, amire valószínűleg nem is gondolsz, ilyen lehet például, ha egy fantasztikus koncert után másnap arra ébredsz, hogy berekedtél, hiszen az összes számot végigénekelted. 

Mintha sportolnál!

Egy-egy hosszabb fesztivál fizikai szempontból is megterhelő tud lenni, végigugrálni napi több koncertet, miközben a délelőttök sportolással telnek – számtalan fesztivál ugyanis remek lehetőséget nyújt különböző sportokat kipróbálni – arra jobb felkészülni. Nem szabad gondolkodás nélkül belevetni magukat egy komolyabb erőpróbába. Ilyenkor jól jön a Magnézium 300+, hiszen ha rendszeresen mozgunk, szervezetünk magnéziumigénye megnő. A magnézium pedig hozzájárul a fáradtság csökkentéséhez és az idegrendszer megfelelő működéséhez. A kombinált összetételű Magnesium 300+ kétféle magnéziumsó mellett vitaminokat tartalmaz, melyek hozzájárulnak a fáradtság csökkentéséhez.

Vajon mit ajánl a fesztiválok orvosa másnaposság, napszúrás, napégés vagy fejfájás esetén? Ha szeretnéd, hogy a fesztivál valóban a felhőtlen szórakozás miatt legyen emlékezetes, akkor tarts be a fesztiválok orvosának jótanácsait.

Élményekben teli nyarat kívánunk!

Hirdetés
Hirdetés

Ha edzéstervre van szükséged, vagy szintet lépnél, regisztrálj most szakértői edzéstervünkért vagy olvasd el dietetikusunk egészséges receptjavaslatait.

Ne feledd Facebook és Instagram közösségünket: az Arnica SPORT naponta frissülő tartalommal vár! #Arnica #SPORT

Köszönjük, hogy velünk játszottál a kihívásban!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. XX-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy ilyen sokan játszottatok velünk!

Gratulálunk a nyerteseknek:
Sas Alexandra
Molnár Leila
Berecz Diána

Kérjük, vegyétek fel velünk a kapcsolatot a nyeremenyjatek@dreamproduction.hu e-mail címen.

Kövesd oldalunkat a Facebookon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Gratulálunk!

Gratulálunk! Az Arnica SPORT “Egészség mindenkinek!” nyereményjátékának nyertese ??, akivel csapatunk e-mailben felveszi a kapcsolatot.

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy velünk játszottál!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. június 12-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy feliratkoztál hírlevelünkre!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktivált feliratkozásod.
Így a következő hírlevelünket már Te is olvashatod!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

Köszönjük, hogy elküldted leveledet!

Hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési Tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás