Sokan kértétek, ezért most Fit.Love.Réka után egy újabb inspiráló futót szeretnénk Nektek bemutatni.

Szilvási Peti magas, szikár, vidám, 32 éves fiú, aki ingatlan tanácsadóként dolgozik. 6 évvel ezelőtt egyik barátja unszolására kezdett el futni, és most már a 2019-es Ultrabalatonra készül, ahol a szintidő 32 óra, ezen belül kell lefutni a 220 kilométert. Magától értetődik, miért lett „kétszázhúsz felett” a mottója, az Instán is így találod meg Őt. Most a soron következő négy napos Balaton Supermaraton versenyre készül, így stílszerűen a jövő évi verseny előtt a magyar tengernél feszegeti a határait. Petivel azért ültünk le, hogy megtudjuk, hogyan lehetséges egy ilyen ultra versenyre felkészülni, mik azok a hibák, amikből tanulni lehet és miért fejben dől el minden.

Mi indított el ezen a „pályán”, hogy kezdtél el futni?

Konkrétan olyan, hogy lemegyek futni, korábban nem volt, viszont a futás alapú sportokat mindig is nagyon szerettem, része volt az életemnek: a foci, a kosárlabda, a kézi. 2012 nyarán egy jó barátom „rángatott le” a Margitszigetre, a tánc edzésünk előtt. Mondtam neki, hogy semmi kedvem futni, hagyjál….de addig győzködött, amíg beadtam a derekam és azt mondtam neki: „Na jó Atis, menjünk le, most van időm, futok veled egy kört!” Emlékszem tisztán, hogy ez egy júliusi meleg napon volt, és a végén majd kiköptem a tüdőmet, de elképesztően jól esett! Mondta, hogy van egy maraton ősszel, nevezzünk be egy csapattal. Hárman neveztünk be végül a táncos csapatból, ezen, az első versenyemen 11 kilométert futottam le.

Honnan jött a „Kétszázhúsz felett”?

Most így visszatekintve gondosan épült fel az elmúlt 6 évben. Amikor megcsináltam az első 11 kilométeremet, utána kellett egy következő cél. Futottam egy félmaratont a következő évi Vivicittá-n. Utána csináltam egy maratont, majd egy fél Ironman-t majd egy Ironman Triathlon-t, és ezután jött az ultra. 6 év alatt jutottam el idáig. És még van egy év, hogy megcsináljam ezt a versenyt. De ami igazán elindított, hogy konkrétan ezen a versenyen elinduljak, az Simonyi Balázs Ultra című filmjének a megnézése volt. Sosem felejtem el, hogy amikor vége lett a filmnek, felcsaptam a laptopom, és rákerestem a Spartathlon versenyre. Ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg, hatalmas élmény!

Ki segíti a felkészülésed?

Az ENSPORT-nál van egy edzőm, Ő segíti a felkészülésem. Őket tavaly júniusban azzal a céllal kerestem fel, hogy van egy ilyen tervem és szeretnék ezen a versenyen indulni. Elmentem teljesítmény diagnosztikára, állapotfelmérésre és megkérdeztem, hogy van-e arra reális esély, hogy ezt a versenyt megcsinálhatom és fel tudok rá készülni szűk 2 év alatt. A vizsgálatok eredményéből az derült ki, hogy alkalmas vagyok. Kaptam egy edzőt, akitől heti edzéstervet kapok minden vasárnap és akivel hét közben is folyamatos a kapcsolattartás. Ajánlom én is mindenkinek, mert egy személyre szabott edzéstervvel lehet csak elérni a kitűzött célunkat!

Munka mellett hogyan kivitelezhető egy ilyen felkészülés?

Össze kell hangolni. Picit könnyebb helyzetben vagyok, mert ingatlanokkal foglalkozom, és emiatt rugalmas a munkaidőm, de így sem könnyű. A munkával, magánélettel, családdal összehangolni az edzéstervet komoly logisztikai feladat. Azonban, ha valaki meg akarja oldani, akkor meg is fogja. Nagyon sokszor korán reggel kelek és megyek le futni. Vannak olyan hétvégi napok, amikor 3 – 3,5 órás futások vannak az edzéstervemben. Ilyenkor reggel 5-kor kelek és 6-fél 7-re már túl vagyok a bemelegítésen, s megkezdem az edzést. Hétköznap munka előtt vagy után szoktam megoldani, ezek az edzéseim jóval rövidebbek, általában 1 – 1,5 órásak.

Hogyan szoktál edzeni? Mit számolsz?

Nem köröket számolok, hanem kilométert vagy időt. Kapom a feladatot: menjek ki, fussak le egy órát ezen a pulzusszámon. Szinte mindig tempó vagy pulzusalapon edzünk. Az órámra töltöm fel a feladatokat, ami mindig jelzi, hogyan kell futnom. 

Elég sokan követnek az Instán, pedig még a blogoddal sem indultál el, mi ennek az oka szerinted?

Mindenkinek van egy útja, és mindenki máshogy éri el azt. Nekem nem az a cél, hogy kövessenek, hanem inspirációt szeretnék adni. Hamarosan szeretnék létrehozni egy futó klubot és együtt „öröm futni”. Úgy érzem, hogy ezzel másoknak esetleg tudok segíteni. Legyen ez a cél az első 3 kilométer vagy 5 kilométer, vagy akár a maraton. Szerintem ugyanis nem az a lényeg, hogy hány kilométert futsz, hanem hogy átéld az érzést, hogy ez miért jó neked! Igazából ezt az utat tudom megmutatni, s talán meg tudom szerettetni ezt a monotonnak tűnő sportot, ami – szerintem nem az, de – sok embernek kívülről annak tűnik.

Kiket szeretnél inspirálni?

Bárkit, aki szeretne tenni az egészségéért, a testi-lelki jólétéért, de akár olyan nem futó embert is, akinek a kitartás lehet jó motiváció, és amit képes a saját életébe is átemelni. Mondok egy példát: aki nem fut, de a munkájában szeretne olyan célt elérni, amihez kőkeményen dolgoznia kell, és látja, hogy itt van ez a srác, aki csinálja, mert tudja mi a célja, mit akar elérni, és ebből tud meríteni. Szóval tök mindegy, ha tudtam neki segíteni, akkor már nyertem. Nem feltétlenül csak azokat lehet inspirálni, akik sportban akarnak előre jutni. Hanem azokat is, akiknek van egy céljuk, és ez a cél lehet bármi.

Milyen zenét hallgatsz közben, a híres Neoton slágert, a 220 felett-et?

☺. Ahogy már említettem, korábban táncoltam, viszont legendásan nem volt jó a ritmusérzékem, ezért elmentem egy konga-tanárhoz, aki megtanított egy év alatt ritmusra lépni. Ezért engem az nagyon zavar, ha nem a zene ritmusára lépek. Amikor zenét hallgatok és a zene lassabb vagy gyorsabb, mint a futásom ritmusa, az borzasztóan zavar. Tudom, hogy verseny közben vannak hullámvölgyek és a zene ki is hozhat ezekből, de engem személy szerint nagyon zavar, mert én sokkal jobban szeretek a saját gondolataim között lenni, a saját világomat megélni.

Van olyan nálad, hogy nincs kedved futni? Ilyenkor mivel motiválod magad?

Van, persze. Főleg télen. Ha esik az eső, vagy jobb esetben a hó. Fúj a szél, hideg van, sötét van. 7-8 felé érsz haza, megnézed milyen edzés van aznap estére még hátra, és látod, hogy egy 1,5 órás futás. Ilyenkor mindenem van, csak motivációm nincs. De érdekes tapasztalat, hogy ezek az edzések azok, amelyek a legjobban beépülnek, mind testileg mind lelkileg. Amikor megcsinálok egy ilyen edzést, amihez semmi kedvem nincs, akkor nyertem egy csatát kvázi magammal szemben és az időjárással szemben, utána viszont egy emelkedett állapotban, boldogságban vagyok, amiért megérte.

Hogyan lehet egy ekkora emberfeletti teljesítményt kivitelezni szerinted?

Jó pár edzőt és hosszú távfutót megkérdeztem, akik megcsinálták az Ultrabalatont vagy bármilyen más ultra versenyt, hogy mit tanácsolnak. Kivétel nélkül azt mondták, hogy fejben dől el minden: testileg 80-100 környékére lehet felkészülni, és utána az már csak arról szól, hogy fejben, hogyan teszed rendbe a dolgokat: hol vagy, mit csinálsz és miért. Ugyanezt mondta Simonyi Balázs is a filmjében, hogy 80-100 km után esnek ki a legtöbben. Ez a választó pont. Sokan leülnek, mert érthető módon elfáradtak. Egy kis étel, ital, masszázs, és utána már nem tudnak újra elindulni.

Akkor igaz a mondás: ép testben, ép lélek. Ezek kívül számodra mi az, ami még nagyon fontos a verseny alatt?

Ami szerintem a legfontosabb a verseny alatt, főleg a hosszú távokon, az a frissítés. Hogy mivel tudod magad felfrissíteni. Szoktam olyanokat csinálni, hogy szándékosan kiéheztetem magam, dehidratáltatom magam, hogy érezzem azt, hogy milyen az első jel, amire oda kell figyelni, hogy tudjam azt, hogy baj lesz. Mert a verseny közben, ha nem tudod mikor van baj és hogy kell reagálni, akkor az végzetes lehet. Ha megtanulod mi az az első jel, amit a tested ad, ha dehidratált vagy, vagy ha nem jól frissítettél, nem jól ettél, akkor tudsz reagálni. Saját testemen tanulom meg, hogy mi a jó nekem. Ez teljesen egyéni. Sok emberrel beszélgettem, akik specialisták abban, hogy kell frissíteni, van, akinek ez jön be, van, akinek más, teszteld le magad, mert lehet, hogy neked egy harmadik fog beválni. Amikor az Ironman Triathlon-t csináltam, ott volt, aki a pogácsára esküdött, vagy a sós-vajas-párizsis zsemlére – az Iso gél mellett. De akadt olyan is, aki a nagymama főztjét vitte magával a bringán és azt ette.

Nálad mi vált be mi frissít a legjobban?

Egy nagyon vicces történet jut erről eszembe: az Ironman biciklis versenyen lehet nálad telefon, ha defekt vagy egyéb gond miatt segítséget kell hívni. Épp az emelkedő tetején voltam, amikor fel kellett hívnom a segítőimet, hogy azonnal hozzanak pogácsát, vagy sós zsemlét, mert megkívántam. Aztán szerencsére a következő körben szó szerint hozzám vágták. De ami nekem nagyon bevált a dinnye, a mazsola és a citrom. A citrom nagyon frissít, az agyamat rögtön helyre rántja. Amik még szintén beváltak: a sós snack-ek. Van az a szint, amikor már nem tudok bevinni szintetikus anyagot (gél vagy iso), mert a gyomrom már nem bírja. Ilyenkor nekem már muszáj, hogy „normális” ételt egyek. Ami még fontos, hogy tudni kell megállni, belesétálni és normálisan elfogyasztani az ennivalót, mert nem ezen fog múlni. Amatőr szinten én nem az idővel harcolok, hanem saját magammal. Teljesen mindegy, hogy a maratont 4 óra alatt futom le, vagy 3:45 alatt.

Mit táplálkozol, hogyan figyelsz az étkezésedre, szedsz étrendkiegészítőket?

Jelen pillanatban a táplálkozásom nem igazán tükrözi, hogy sportolok. Most jutottam el arra a szintre, hogy kell segítség dietetikus formájában. Eddig amit kívántam, azt ettem. Azért sportolok ennyit, hogy azt egyek, amit akarok. Nagyon édesszájú vagyok, és ezen tudom, hogy változtatnom kell. De odafigyelek persze az étkezésemre, viszont egy dolognak nem tudok ellenállni: tízóraira minden nap megeszem egy kakaós csigát. Ez a napi kényeztetésem. Szedek vitaminokat, és persze a Magnesium 300+-t is, mivel az aktív edzések miatt nagyon magas a magnéziumigényem, és nekem azért ez a legjobb, mert a magnézium mellett B-vitaminokat, E -vitamint és szelént is tartalmaz.

Milyen keresztedzéseket csinálsz a futás mellé?

Triatlonoztam, ebből adódnak a keresztedzéseim. Bringázni és úszni szoktam. A futás mellé nagyon jó regeneráció az úszás. És van a jóga heti 2-3 alkalommal. Mind mobilizáció szempontjából, mind flexibilitás szempontjából számomra nagyon jó. Eddig úgy álltam ehhez, hogy tök jó, de minek, de amikor először kipróbáltam – pont úgy, mint a futásnál – azonnal megszerettem. Jól le tudom vele magam nyújtani és már érzem a hatását, pedig nem csinálom régóta. Szürreális, hogy már korán reggel képes vagyok elérni a lábam ujját, nekem ez korábban sosem sikerült.

Hol lehet veled összefutni, mik a kedvenc terepeid?

Ritkán megyek ki a szigetre, oda csak akkor szoktam, ha barátokkal, ismerősökkel van közös futás. Amúgy a Bikás Parknál lakom, így az ottani rekortán pályán szoktam futni a rövidebb edzéseimet. Múltkor futottam 32 km-t a 800-as pályán, a végére teljesen elszédültem. A rövidebb edzéseket is itt futom és ha van további feladat, akkor azt szintén itt végzem. Pl.: 2 perc erős, 2 perc laza futás, ezt olyan terepen szeretem futni, ahol nincs zavaró tényező. Mert ilyenkor tudok magamra figyelni, s ki tudom hozni magamból a maximumot. 2-3-4 órás futásoknál viszont messzebbre szoktam menni. Nagyon sokszor kijárok Kamaraerdőre, vagy a rakparton futok. Amikor elmegyek valahová futni, mindig úgy próbálok helyszínt választani, hogy ott minél kevesebb legyen a zavaró tényező.

Egyedül futsz vagy futóközösségben?

Tagja vagyok egy csapatnak, a Polythlon ETK-nak, velük szoktam, vagy barátokkal, de többségében egyedül. Ezen azonban szeretnék változtatni a jövőben.

Van-e valamilyen technikai dolog, ami fontos neked?

Nálam is a „sarkalatos pont” a futócipő, mint minden futó életében. Futótechnikát javítani nagyon nehéz, az években mérhető. Ha eleve rossz cipőben futsz, akkor a technika is rossz lesz. Ezért is javaslom mindenképpen, hogy menjen el mindenki futó-mozgás elemzésre! Én elmentem és megvizsgáltattam, hogy milyen futóstílusom van, milyen a lábam, mire kell figyelnem. Jelen pillanatban egy Saucony cipőben futok, és nagyon elégedett vagyok vele. Amúgy pedig 2-3 fokban szeretek a legjobban futni, mert ilyenkor nem melegszem túl, lehűt a külső hőmérséklet. Szeretem, ha picit fázok, amikor először kilépek az utcára.

Van futó vagy nem futó példaképed?

A hétköznapi hősök az életemből a példaképeim. Futótársak, feleséggel, két gyerekkel, munkával, akik össze tudják hangolni az életüket a futással. Ismerek olyan párokat is, ahol mind a ketten, gyerekek mellett megcsinálták az Ironman-t. Akikben van kitartás és akarat, azok mind példaértékűek számomra. És persze profi sportolók is. Például Hosszú Katinka.

Sérülésekkel hogy állsz, és mennyire kell küzdened ellenük?

A prevencióban hiszek, abban, hogy ezeket a sérüléseket meg lehet előzni. Mivel a természetes gyógymódokat jobban preferálom, ezért hasonlóan más profi sportolókhoz, nekem is nagyon bevált az árnikát tartalmazó Arnigél. Segít, hogy megelőzzem az izomhúzódásokat, fájdalmakat, így minden futás előtt és után Arnigéllel kenem be magam. Szerencsére sosem sérültem le komolyabban. Így eddig nem volt még olyan, hogy napokig vagy hónapokig ne tudjak sportolni. Egy hónappal ezelőtt egy edzés során meghúzódott a talpam egy része, de most tudtam pihentetni, hogy a következő Balaton Supermaraton-on már jól tudjak teljesíteni.

S mi lesz 220 felett, vagy inkább után?

Lesz utána. De ezt egyelőre még fedje homály. ☺

Hirdetés
Hirdetés

Ha edzéstervre van szükséged, vagy szintet lépnél, regisztrálj most szakértői edzéstervünkért vagy olvasd el dietetikusunk egészséges receptjavaslatait.

Ne feledd Facebook és Instagram közösségünket: az Arnica SPORT naponta frissülő tartalommal vár! #Arnica #SPORT

Köszönjük, hogy velünk játszottál a kihívásban!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. XX-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy ilyen sokan játszottatok velünk!

Gratulálunk a nyerteseknek:
Sas Alexandra
Molnár Leila
Berecz Diána

Kérjük, vegyétek fel velünk a kapcsolatot a nyeremenyjatek@dreamproduction.hu e-mail címen.

Kövesd oldalunkat a Facebookon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Gratulálunk!

Gratulálunk! Az Arnica SPORT “Egészség mindenkinek!” nyereményjátékának nyertese ??, akivel csapatunk e-mailben felveszi a kapcsolatot.

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy velünk játszottál!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktiváld a részvételed.

A sorsolás eredményéről a nyertest 2018. június 12-én, e-mailben értesítjük!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz. Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORT-tal!

Köszönjük, hogy feliratkoztál hírlevelünkre!

Egy megerősítő levelet küldtünk a postafiókodba, kérünk aktivált feliratkozásod.
Így a következő hírlevelünket már Te is olvashatod!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

Köszönjük, hogy elküldted leveledet!

Hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!

Kövesd oldalunkat a Facebookon és az Instagramon is, ahol számos érdekes tartalommal találkozhatsz.
Sportolj Te is természetesen az Arnica SPORTtal!

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési Tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás